Friday, April 30, 2010

Föstögetés

Ma a Jacaranda fát nyírtam egy kicsit meg, mert sok vékony száraz ág volt rajta. Szeretek kinnt kapírgálni , ügyetlenkedni a kertben, így legalább a Vizsláim is nagyon boldogok. Segítenek ők is ahol tudnak. Vettem a pár hete egy jó gaj-ág nyírót amivel a magasan lévő ágakat tudom levágni könnyebben. Nem engedem a fiúknak nyírni, mert formályát is szeretnék csinálni nem csak levágni az egészet. Különben is szeretem csinálni. Ez az egész kertészkedés nagyon hasonlít a festéshez. Hol ide, hol odaültetek egy egy szines virágot, levágom a fákat olyan formára, ahogy beillik az egészbe. Ebben a Japánok szerintem a legügyesebbek. Én nagyon de nagyon messze vagyok az ügyességhez de nekem elég. Valószínű egy kertész elájulna a sok, bokor fa láttán ami nálam van. Lassan egész Jungle lesz. 35 évvel ezelőtt, mikor teljesen üres szép zöld fű volt elhatároztam, hogy Jungelt csinálok. Nem telt el pár év és sikerült. Persze a madarak is hozzájárultak az ültetéshez. Annyi fát, bokrot köszönhetek nekik, hogy el sem hiszitek. Elszórják a magot és az kinől! Hihetetlen! Az enyém pedig apró marad, legtöbször ki se csirázik. Nem baj így legalább minden tavasszal  van meglepetés. Most példál Lasponya fát keresek amit otthon nagyon szerettem de itt még nem láttam. Sajnos nem találok sehol kis fát pedig szép virágja is van és a gyümölcs az egyik kedvencem volt gyerekkoromban.
Közben a kertészkedés mellett egy új festő programot próbáltam ki amivel a barátnőm is fest: ArtRage.
Nem sikerült jól a mázolás. Nem vagyok már benne elég ügyes. Ecsettel még csak megyeget valahogy de a computer egérrel kicsit nehézkes. Sokat kellene gyakorolnom hozzá. Minden esetre lett két kép az egyiket feltettem a BetterPhoto.com ra és csodák csodájára tetszett soknak. Egészen meglepett. Olyan kusza absztrak szerű.

Weed Grass:
A másik pedig egy kinnti kemence amit az Arboretumban fotóztam:

Még egyet festegettem ma. California Poppies:

Kiváncsi vagyok nektek hogy tetszik....

Thursday, April 29, 2010

Arboratum séta és Pond idea

Pár képet még lekicsinyítettem amit az Arboratum-ban készítettem mult vasárnap. A héten irtó elfoglalt voltam, mert belekeztem a Jacuzzi átalakításába. Mivel nem használtuk már régen és tele volt eső vízzel, gondoltam csinálok bellőle egy "Pond"-ot, talán magyarul egy kis mocsaras tó. (Nem jut eszembe hogyan mondtuk otthon.) Halas tónak is hívhatjuk de ahhoz túl kicsi, bár ki tudja, lehet még horgászni is fogok benne! Sok munka van még rajta de már beültettem a virágokat: vízi liliom, papirus, vízi ernyő, és vízi nárcis  már van. A Lotusra még várnom kell, mert nem lehet kapni. Túl hideg az idő még hozzá. Van 50 kis szunyog hal is, mert annyi szunyog lárvénk volt, hogy félő megesznek mindannyiunkat.  A West Nile Virust hordozzák. Nem hiszitek el pár órán bellül egy sem maradt bellőlük. Ezek az ici pici kis halak mind felfalták őket! Jópofák...ha közel megyek a vízhez az összes odajön. Tettem még bele 12 aranyhalat is és majd lesz koi, béka és teknős is később csak félek azok meg a halakat eszik majd meg. Remélem nem! Tegnap egy kék szitakötő is megtalálta a vízet. öröm látni, hogy felfedezik rögtön a vízet. Így talán több haszna lesz a Jacuzzinak.
Ma nagyon nagy a szél megint hiába takarítottuk le a faleveleket az egész udvar megint tele van.
Úgy tűnik az idén kertészkedni is fogok sokat. A virágaim nagyon szépek és ültettem paradicsom és paprikát kis dobozokba. Nem mintha kellene, mert itt egész évben van a marketokban, és a Farmra is ki tudok menni frissen szedni csak szórakozás. Morzsika most aztán éjjel nappal őrzi nehogy a mókusunk megrágja!
Vissza a képekhez: ez kilátás a hegyekre ami minket körülvesz itt a Valleyben. Most, hogy sok eső volt és hűvösebb az idő nagyon szép zöld és szines minden.
A vízesés nagyon nyugtató. A nagy séta után leültem egy fél órát pihenni, hallgatni a víz csobogását. A nehéz kamera jól elfáraztott. Sokan jőnnek ide esküvői képeket készíteni. Most is volt egy csoport.  Idilikusan szép csendes hely. Egy kicsit messze van nekem sűrűn ki-ki ruccanni de azért töbször ki fogok menni. 
Gyönyörűek a virágok. A fotókhoz nem volt a legjobb idő, mert a nap nagyon erősen sütött de azért earánylag jók lettek a képek.
Vizi Irisz, ilyet ültettem a Pon-omba:
Columbine:
A Páva sétál az utakon. Olyan mintha egy régi angol faluban lennél. Pávát sajnos nem tarthatok a Vizslák miatt pedig nagyon szépek ahogy sétálnak a virágok között:
A feleség már nem olyan szép szines de érdekes:
Pampas Grass. A kertemben ilyen is volt már de Huncut Vizslám épp a közepébe fészkelte magát mindíg és  letört.
                                     
Ezt átfestettem az Akvis-al, érdekes lett.

Wednesday, April 21, 2010

Arboretum képek..

...folytatás. Ma kipróbáltam egy számomra új plug in-t az Akvis-t. Van rajz, olaj és más lehetőség amivel a képeket át lehet dolgozni. Hasonlítsátok össze az eredetivel az előző oldalon.


Kinti kemence festve:
A kaktusz kert átrajzolva:      
Ez pedig egy régebbi kép az állatkerti flamingóról amit átdolgoztam de ehhez mást is használtam. Több lapból áll.

Monday, April 19, 2010

Arboretum

Ellátogattam tegnap délután a Los Angeles-i Arboretum-ba. Botanikus Kert. Gyönyörű! Óriási területen, 127 acre-en fekszik. Alig tudtam végig rohanni egy részét. Vissza kell mennem, mert nagyon sok látni, fotózni való van ott csak időm és erőm legyen hozzá. A legnagyobb problémám a lencse cserélgetés. Hol Macro, hol Zoom, hol Széles vásznúra van szükség. Persze mind ezt cipelem. Most vittem a monopod-ot is ami olyan mint egy sétabot.  !gy a kamerát jobban tudtam tartani mozdulatlanul. Kellene cipelnem még az álványt de az már túl sok nekem és nem is lehet vele olyan gyorsan mozogni.
A bejáratnál mindjárt a Pávák fogadnak nagy rikácsolással. Gyönyörű kék szinük van. Ott eltöltöttem legalább egy jó 40 percet. Szelidek nem mennek el sőt még beállnak is állnak ha ápp valaki fotózza őket. A nap eleg magasan volt és ezért nem ideális a fotózáshoz de minde ilyen hely 4.30 - kor bezár így sok választásom nincs. Azért lett pár jó képem.  Úgy elfáradtam a sok gyaloglásban, igazán jó séta volt!

Pár képet már lekicsinyítettem azokat ide teszem és majd folytatom. Ha láttátok a Fantasy Island cimű sorozatot amiben  Ricardo Montalban (Mr. Roarke) és Hervé Villechaize (Tatto) játszott akkor emlékezni fogtok erre a helyre. Itt filmezték a sorozatot 1978 - ben.

Az illatozó Lavender között a kék páva.
Egy ilyen kinti kemencét nekem is kellene az udvaron felépíteni.

Az első rész tele kaktuszokkal. Ennyi kaktusz virágot még nem láttam.

Ez már később a Teknős tónál. Itt épp yoga -zott.



Egy nagyon szelíd mókus. Mindenáron akart tőlem valamit de semmi ennivaló nem volt nálam. Majd legközelebb viszek neki mogyorót.
Az 1885-ben épült Queen Ann Cottage :
Egy szitakötő, szép türelmesen bevárta míg lencsét cseréltem.


Friday, April 16, 2010

Mi lesz a következő?

Az elmult pár évben valóban elszabadult a föld. Vízözön, födrengés, tűz és most láva kitörés...vajjon mi jön még? A végén mégis eljőn a világ vége amiről már annyit beszélnek. Most két napja nagyon szép kellemes idő van nálunk de a hét végere már megint esőt mondanak.Egy részből jó, mert nem kell locsolni és itt Californiában az nagyon drága de a másik részből pedig nem vagyunk hozzászokva az ilyen hétvégi viharokhoz. Nem is tudok menni sehova fotózni sem, mert itt ha esik akkor ömlik. Amolyan amerikai módon minden nagy mennyiségben.

Azért a jó az egészben az, hogy a virágaim egyre szebbek a kertben az esőtől. Igy én nem is panaszkodok. Még a kis állatok is élvezik a vízet. A mókusunk is nagy boldogan tisztogatja magát egy, egy esős nap után. Nagy élvezettel rágcsálja a mandarinokat a fán. Természetesen Morzsa figyeli, nehogy az egészet egyszerre szedje le. Olyankor egyet, egyet Morzsa fejére dob amitől olyan gyorsan szalad a házba, hogy alig tud lefékezni. Jópofa kis állatok. Szegény Piri aki már közel 14 éves csak nézi: mi lett megint?
Így elszórakozunk mi itthon is! Pár új kép amit átalakítottam.
A tavaly ültetett napraforgó most virágzik:

Memories:


Tegnap bennt voltam Hollywoodban. A kocsi ablakából fényképeztem. Nagyon sok utca lakó lett az elmult években. Mennyire elűtő a hatalmas elképzelhetetlen gazdaság ahogy némelyik ember él itt Hollywoodban és a szerencsétlen aki a padon alszik. Persze 80 százalékuk beteg vagy kábítószeres de mégis. Most, hogy California csődbe ment egyre többen alszanak az utcákon a starok csillaga felett.

Ez a mai Laurel Canyon Drive ami összeköti a Valley-t és Hollywood-ot.

Monday, April 12, 2010

Áprilisi Vihar


A mult heti gyönyörű napsütést tegnap borzalmas vihar szakította félbe Los Angelesben. Furcsa időjárás van nálunk. Ma reggel a fiam kérdezi: Senki nem nézett ki még az ablakon? Azt hittem elájulok, nem is hallottunk semmi reccsenést, zajt az esőn kívül és mikor kinyitom az első ajtót látom a fél fa leesett, letört épp a két kocsi közé,  pár centire Csaba új truck-jától. Most aztán neki állhatunk fát vágni! Sajnálom, mert egy kinai Elm fa volt. Nem tudom a magyar nevét de szépen lelógtak az ágai, jó hűvöset adott nyáron a nagy hőségben. Sajnos most, hogy a balanc elromlott több ágat is vágni kell, mert félő, hogy a házra dől.  Valószínű a sok víz ami hírtelen esett is hozzájárult. Az Elm fa nem igényel ennyi vízet, mint ami az idén esett.

Nézétek meg:              
Survivor- túlélő... Ez mind a kettőre jellemző. Az állatkert öreg csimpáza amelyik sok évet megért, ha közelebbről nézem van jó pár sebhely, ránc a testén. Szőre meg már alig van. Szegény csak ül és bámulja a nézőket. Vajjon mit gondolhat?
Két kis virág a kertből. Nem is gondolnád, hogy igazán milyen picik. Mind a kettő tavalyról maradt meg.
Dandelion seed. a magyar nevét elfelejtettem a gyerekek szokták fújni és elrepül, mint az ejtőernyő. Gaz túl él mindent!
Vártám egy darabig, hogy a lepke leszálljon de nem sikerült csak így elkapnom. Ez a család már régen itt lakik a kertemben mégis olyan nehéz őket lefotózni. Soha nem állnak meg. A Lantana virágot szeretik.