Wednesday, December 29, 2010

Habcsók és más ünnepi katasztrófa

Már írtam előzőleg, hogy habcsókot akarok sütni a fára, mint otthon volt minden Karácsonykor. Állítólag az egyik legkönnyebb süti amit készíthetünk. Igazán enni nem nagyon szeretem, mert túl édes de a fán mindíg jól mutatott mikor Anyu felrakta. Mivel az idén Európai stílusú fát akartam így a habcsók sem hiányozhatott róla. Én naív!
 Most már nem tudom elképzelni honnan jutott eszembe, hogy 37 év után  neki állok sütiket sütögetni. Jól ki kinlódtam magam vele inkább mentem volna fotózni!! Nem volt elég az ünnepi hajsza még cukrászt is kellett játszanom. Írnom sem kell, hogy nem csak a habcsók de a sütemény kekszek sem lettek jók pedig követtem a receptet pontosan. Sokkal egyszerűbb és finomabb megvenni. Mi a csudának kinlódok,  illetve szórakozok én vele. Na sebaj a Morzsika és Piri szerették. Lehet tudatom alatt nekik is készítettem. :) Ilyennek kellett volna lenni a habcsóknak. Ezt a képet az interneten találtam Nyárasdy Rita Webnaplójában a Virágkötő Blogban  a receptel együtt,  sajna csak utólag, mert nem ezt követtem. Nagyon jó blog ajánlom. Talán jövőre még e szerint is megpróbálom a habcsóksütést. Addig is inkább fotózok!




A karácsonyi hangulat azért meg volt habcsók nélkül is. Az emlékezetünkben megmaradtak a jó otthoni ízek, a gyertya illat és csillagszoró fényei. A Mennyből az Angyal számot hallgatva visszaemlékeztünk a sok szép otthoni Karácsony estére. Újra gyermekek lettünk...







Friday, December 17, 2010

Karácsonyi sürgés, forgás.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kivánunk!


Engem is elért végre a karácsonyi hangulat. Már egy hete rohangálok, hogy mindenki kivánságát teljesítsem. Azt gondoltam milyen egyszerű lesz, mindent megrendelek az interneten és szép nyugodtan tudok itthon készülni a Karácsony Estére. Én naív! Sokkal nehezebb látatlanban vásárolni, mint az üzletben ahhol látod, hogy mit veszel. Így az idén azzal töltöm ezt a hetet, hogy visszaviszegetem a nem megfelelő ajándékokat az üzletekbe és újjat keresek. Így ez dupla munka. Érdekes módon nem én vagyok az egyedüli, mert a sorok írtó hosszúak órákat kell várni mire egy.egy dolgot becserélek. El is határoztam jövőre mindenki ajándék kártyát kap és azt vesz amit akar. Én pedig pihenek. Ha, ha, ha!
Azért volt időm és fiúk által kiválasztott fát fel is diszítettem nagyon szépen. Minden dísz rajta van. Végre az első év, hogy körbe tudtam diszíteni, mert volt hely. Nagyon sok régi van köztük,  amit még a fiaim készítettek. Azok a legkedvesebbek. Amilyen gyorsan tellik az idő jó néha meg állni és visszaemlékezni az elmult évekre, a sok izgalomra, örömre és mosolyra ami ilyenkor a gyerekeket körülveszi.  Az az igazi, mikor kis gyerek van a családban.
Az idén vettem a fára új LED égőket, hogy ne szárítsa ki a fát,  de meleg fehér szinnel, mert annak nincs olyan éles fénye és jobban hasonlít a gyertye fényére. Otthon gyönyürő volt a fa a rentgeteg gyertyával de itt a tűz veszély  miatt nem engedik használni. Sajnos csillagszoró sincs.  Remélem lesz még időm habcsók karikákat sütni rá mivel szaloncukrot nem kaptam az idén. Már régen nem sütöttem de most elkapott egy olyan Martha Stewart  hangulat.  Vettem hozzá fehér gyöngy golyókat remélem jól fog sikerülni.
Ennyit ma legyetek jók és ne költsetek sokat :)

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket ! 
Meli Kalikimaka!    Feliz Navidad!    Buon Natale!    Joyeux Nöel!    Frohe Weihachten!

Friday, December 3, 2010

Friss kolbász

Pesti lévén nem nagyon értek a hurka, kolbász készítéséhez de szeretek mindig új dolgokat kipróbálni. Igaz sokkal egyszerűbb elszaladni az üzletbe és megvenni de az azért soha nem olyan, mint amit magam készítek. Nem mindig sikerülnek a dolgok illetve az új étel receptek mégis elfogy.
Emlékszem nagymamáéknál szoktak disznót vágni ilyenkor Farádon, Győr-Sopron megyében. Sajnálom a recepteket nem kértem el és most csak találgatok hátha sikerül hasonló ízeket kihozni. Sok magyar hentes van itt Los Angeles-ben  de egyiknek sem jöhet közel sem ahhoz ahogy nagymamáék készítették. Lehet csak az én emlékeim csalnak....
Minden esetre vettem 2 lb sovány disznó combot és 2 lb. zsíros részt. Szépen ledaráltam, összekevertem pár foghagyma gerezddel, sóval, borssal és pirospaprikával. Tettem még bele kis darált szegfűborsot is.(itt alspice-nak hívják) Az utolsó tekercsbe pedig sajtot a fiam kivánságára de szerintem semmi külömbség nem volt a sima és a sajtos között kisütés után.
...utána jött a töltögetés. Egész délután elszórakoztam a kolbász töltéssel de nagyon jól sikerült! Mindjárt olyan otthoni vidéki hangulat lett a sülő kolbász illatától. Mondanom sem kell nem sokáig, mert nagyon hamar elfogyott!
Igazán nem éri meg a sok vacakolás vele csak szórakozás képpen érdemes kipróbálni. 
Úgysem tudtam menni fotózni a munkák miatt .. Talán ha lesz időm és energiám megint,  hurkával is próbálkozok majd.
A kedvencem a zsemlés véres hurka volt otthon, amit már vagy 40 éve nem ettem.



Fresh Hungarian Sausage

4 lb pork ( lean and fat pork ground)
1 garlic head cleaned and ground ( you can use less if you don't like garlic)
1 tsp black pepper
1 tsp ground alspice
3-5 tbsp red paprika hot and sweet mixed
salt to taste
little thyme
1 cup water
sausage casing
Place meat in a large bowl. Add all ingrediens. Knead by hand to incorporate all seasonings. Refrigrate overnight if you can't stuff. Next day, stuff into clean sausage casing and freeze them for later. You can refrigirate them for couple of days also.
Before you bake poke them with the fork several times. I always put 1-2 tbsp water under it and bake in the center 350F oven until gold and crisp. 1 hour maybe I dont remember the time. It depends how fat you stuffed the casing.
It is very tasty! You can serve it with mashed potato, sweet and sour red cabage or pickeles
If you can't find the casing you cam shape it and fry it in a pan.
Jó étvágyat!