Monday, August 27, 2012

Pixel Bender

Végre eljutottam odáig, hogy le tudok ülni a Photoshophoz rajzolni. Úgy látszik minden dolgozik, csak el ne szóljam. Még a Pixel Bendert is be tudtam rakni és most azzal próbálkozok a képeken. Legjobban az olaj festése tetszik. Kicsit Van Gogh-hoz hasonló festést lehet vele pingálni, ha sikerül. Itt van pár amin gyakoroltam ma.













Tuesday, August 21, 2012

Elveszett adatok

Már a mult hét csütörtök óta a computert csinálom. A Norton-t kellett felújjítanom és valami hibát csinált, összekeverte a régi és új file-okat így az egész computert újra kellett telepítenem ami nagyon lassan megy, mert már pár éve meg van és a sok összegyűjtött program, adat, stb-t vissza kellett rakni. Mindig van valami ami miatt nem tudok elmenni fotózni. De nem is nagyon lehetett menni sehova a nagy meleg miatt, így kihasználtam az időt. Még szerencse, hogy mindent megmentettem már előzőleg, mert most igazán megütött volna a guta. De a Norton-ra nagyon haragszok, évekig az volt a Virus elhárítóm, de lemondok róla. Nem merem újra berakni, hátha megint előről kell kezdenem az egészet. Ez a blog is csak egy próba most, hogy jó-e.

Ajánlom mindenkinek, hogy a fontos dolgokat szedje le külön hard drive-okra ahhova meg menti. (Nem is tudom ezt hogy mondják magyarul) Nekem a Western Digital (WD) hordozható van. Nagyon jó.
Remélem ez a kis szöveg felmegy és felállhatok a computer székről, mert a derekam már nem érzem.

Zsuzsa

Sikerült felraknom. Ez egy próba kép a Window XP képe, mert még egy saját kép sincs a gépben. A Topáz Clean-t próbáltam ki rajta.



Wednesday, August 15, 2012

Nagy szárazság


Sajnos a kert már majdnem kiszáradt. A levelek hullanak a nagy hőségtől. Már két hete 100 fokon fellül van a meleg. Alig birjuk.
Felállítottam az új 700 gallonos tartájt amit a halaknak szántam de vettem hozzá egy kis pumpát filterrel és nagyon jó benne ülni, napozni amíg ilyen kánikula van. Szép tiszta a víz, jól lehűti az embert. Igaz sajnos úszni nem lehet benne, mert kicsi de felfrissítí az embert ebben a hőségben. Később majd mehetnek a halak bele. Ők ráérnek. Már sokszor megbántam, hogy nem építettünk egy uszómedencét mikor ide költöztünk. Van előnye és hátránya is mivel a víz Californiában méreg drága. Nagyon sokan fel se töltik hiába van medence az udvaron
A nagy melegben még a bogarak is eltűntek és a szitakötők sem nagyon találnak ide. Mindössze kettőt láttam az idén. Azokat minden oldalról lefotóztam de több nem jött.
Ebben a melegben semmi kedvem nem volt sehova menni fotózni így örültem a látogatásuknak. Úgy is az Olympiát néztük egész nap. Nagy örömünkre az USA vitte a pálmát de a kis Magyarország is nagyon jól szerepelt! A népességhez képest kitűnő eredményt értek el. Gratulálunk!
Egyedül a halak élvezték a meleget, nekik meg se kottyant!




Ez a pár kép sikerült a szitakötőkről, mert nem tudok közelebb menni, rögtön elszállnak.




Ez nagyon aranyosan "mosolyog"

Morzsa is csak néha merészkedik ki az udvarra, inkább bennt fekszik a hűvösön pedig neki is tettem egy kis medencét ki lubickolni.