Itt ha reggel kimeyek az udvarra a kis madarak csicseregve fogadnak. A Kiki amazon papagáj Jó reggelt-el köszönt ha épp jó kedve van. A Vizslák már sorba állnak a nagy kerti sétára és persze a reggeli kekszre amit kapnak. Épp csak meg tudom inni a kávémat, mert annélkül egy lépést sem tudok tenni, már türelmetlenkednek.
Igy reggelenként szoktam a kamerát kivinni magammal ha jó idő van, mert ha nem viszem biztos éppen egy szép kis madár jön közel. Tegnap is nálam volt de nem jöttek csak a verebek azok is a ki tett ennivalóra, pedig vártam egy órát hátha betéved valami szebb, még idáig nem látott madár amit lekaphatok. Nem volt szerencsém. Szürke Finch-ek volta ugyan de olyan gyorsak és kicsik, hogy a sok levél között teljesen eltűntek. Már tavaly írtam egyszer, hogy van egy sárga köztük. Nagyon szép kis madár. Ő is megjelent de épp csak a fejét tudtam lefotózni. Minden esetre jó tudni, hogy túl élte a hideg telet ami itt szokatlan volt.
Ma és tegnap megint fagyponton van éjjel. A mult héten meg nyári ruhában rohangáltam olyan meleg volt. 100 F fok a Valleyben!
A Mókus is előjött. Örültem neki már azt hittem a Vércse család miatt mind elment vagy megfogták őket. Szeretem a kertemet, aféle Jungle, csak ne kellene annyi levelet söprögetni!
Itt van pár kép a verebekről. Végül is a veréb is madár és aranyosak is. Két fajta van az egyiknek szép fekete csík fut a feje tetején. A másik csak a szemtelenebb fajta amelyik még a Morzsa ennivalójából is próbál lopni, Morzsika nagy meglepetésére. ....hogy merészeli egy vadászkutyától!
Morzsa nagy figyelmesen lessi a verebeket:
Csíkos veréb:
Baby
A közönséges veréb:
Morzsa szebbik profilja:
Talán a következő reggel több szerencsém lesz és jön egy szép kék madár vagy egy piros. Álmodozz!
A veréb is madár!






No comments:
Post a Comment