A célom a fényképezéssel megörökíteni azokat a dolgokat amiket szeretek. Például a virágok a kertemben. A Vizsláim akik csak 15 évig vannak velünk. A helyek ahhol járunk és később már nem emlékezünk rájuk. Sokszor nézegetem a régi képeket, de jó is lenne ha lenne mindenről kép! Sajnos az emlék halványodik minden évvel.
Thursday, August 7, 2014
Meglepetés.
Ma végre megjött az első Monarch pillangóm. Talán ugyan az, mint amelyiket kitenyésztettem tavaly és elengedtem de soha nem lehet tudni. Nem jellöltem meg őket. Nem is tudom, hogy lehet-e egyáltalán. Mindenesetre ez egy kicsit szelíd volt és mintha az asztalon kereste volna a virágot amin születtek de lehet, hogy csak nekem tünt úgy. Már régen máshova raktam a cserepet de megtalálta. Épp az új generációt rakta mikor fotóztam ezért talán nem a legjobb, mert nem akartam megzavarni hátha ügye fogyottak lesznek az utódok. :) Lehet Mexicóból jött vissza...
Itt rakja őket:
Ezen jól látni. hogy lány:
A Koi pocsolya is kitisztúlt elég jól egy egész napos takarítás után, így le tudtam őket videózni és pár jó kép is lett. A két ebi halat nem látni mert azok alul bújkálnak. Kiváncsi leszek ha béka lesz bellőlük vajjon maradnak-e mivel háló van a pocsolya körül. Még idáig egy se maradt 2-3 nap után.
Ebből a felsőből próbáltam egy japán kép félét alkotni:
A videót majd később ha sikerül felteszem de a múltkor sem vedte fel amit a Canon 70D-vel csináltam. Úgy látszik át kell más formába raknom.
No comments:
Post a Comment