Friday, November 10, 2017

November

Eljött a November is. Hirtelen hideg lett, majd megfagyok. Igazán csak 60F- 70F de nehéz átállni a nagy melegről ami 100F felett van. Borus, ködös napok. Úgy tűnik havazni fog de ez becsapó, mert itt nem havazik csak a hegyekben.
Pár napja neki álltam a kerti jungle kitakarításának. Nekem nem szabad a kezembe ollót adni! Mindig addig vágom míg semmi nem marad a bokrokból. Most is lenyírtam mindent, olyan kopár lett. Úgy néz ki, mint a hidegebb éghajlaton tél előtt a kert, csak hó nincs. Még mindig van pár fa ami a nagy szárazságban kihalt de olyan nagy, hogy nem tudom magam levágni. Hívnom kell majd valakit.
Csaba is szépen kipucolta az ő udvarát, hogy ne kelljen annyit locsolni és dolgozni vele. Majd tavasszal meglátom mi hajt ki, remélhetőleg a pár iceberg rózsám ami megmaradt és akkor ültetek új bokrokat is.
Ez egy tüskés bokor Csaba udvarán a kerítés mellett. Anerican Ash (Sorbus americana) magyarul amerikai berkenye.  Állítólag ehető, szoktak jam-et készíteni bellőle de a magja nagyobb mennyiségben mergező. Így nem ajánlom.
Tavasszal lett a kerítés mellé ültetve mikor a narancs fákat és gránát almát, pomegranate bokrot ültettük. Jó tüskés! Mind nagyon szépen megeredt és már gyümölcs is volt rajta az idén.m sárga is és piros is.

 A Hibiskus-om még megmaradt már vagy 30 éves.
 Ez is nagyon hállás kis virág. Mums, Chrysanthemum. Évről évre virágzik
 Ezt pedig a pocsolya mellé vettem és ma már nagyon sok van bellőle. Víz mellett él a legjobban. A mag könnyen kihajt. A virág, Pink Bells, Ruellia Britoniana csak egy napig van rajta de szép rózsaszin.  Lehet kékben is kapni. Ahogy lefotóztam, látom két érdekes bogár is van rajta.

Society Garlic , Alba
 Ezt a bokrot is jól levágtam,  alig maradt bellőle valami. Remélem kihajt, mert a pillangók nagyon kedvelik.

Ennyit most....

No comments: