Anyák napi kirándulás a Waterman hegyre.
Reggel korán elindultunk a másfél órás útnak. Kacskaringós hegyi út vezet végig a hegyeken egész fel a magasba ahhol télen sielni szoktak. Már elolvadt a hó, de egy hónappal ezelőtt még lánc kellett felmenni a tetejére. Most csak a szél fújt, de kibirtuk. Előző nap hatalmas szél viharok voltak de szerencsénkre már elcsendesült. Itt ott az úton odafelé kapott el minket párszor de nem volt vészes az sem. Olyan szép az út oda, hogy észre sem vettem a másfél órát. Fennt a hegyen már jó hűvös volt. Nem számítottunk rá és nem is vittünk melegebb ruhát. Én capri nadrágban mentem de kabát az mindig van nálam így nem fáztam. Még szerencse, hogy a fiúknál is volt pár melegebb ruha a motorozáshoz.
Ági volt a legdivatosabb a szűk sport nadrágjában. Így ha nem is a legújabb divar szerint, de fel tudtunk melegebben öltözni. Nem találkoztunk senkivel csak pár hegy mászóval. Most ez a "divat" Los Angelesben, hogy mindenki a hegyekben sétálgat, hogy lefoggyon. Én szivesen megyek ha van mit fotózni.
Állat nem volt 2-3 gyíkon kívül. Persze lehet elbújtak de mióta voltak a nagy tűzek nem sok van. Érdekes módon még madár sem volt. Csak varjút láttam párat pedig vittem a nagy nehéz lencsét de minek! Jó nehéz volt cipelni a hátizsákban. Különben sem vagyok hozzászokva, nem szoktam hátizsákkal rohangálni.
Jól ment a hegymászás csak a meredekebb részeknél kellett mindig megálnom. Nem bírok már felfele menni, valahol elhagytam az izmaimat. Vajjon hol? Régen meg sem éreztem de a sok ülés után most nagyon lassan ment a mászás felfelé. Azért felértünk és meg is érte. A kilátás gyönyörű volt. Lehetett látni az egész San Gabriell hegyeket. Mennyi hely ahhol még nem is jártunk pedig itt lakunk már 40 éve. Csodálatosan szép még így is, hogy sok hegy kopár és csak néhol vannak hatalmas fenyők, mint például a Redwood fenyő. Vajjon hány éve élnek már itt? Régebben voltak medvék, nagy macskák, racoonok de most semmi.
Mikor felértünk a tetejére :
