Sunday, February 8, 2009

Szomorú napok.

Legalább is az én részemre. A Jeep még mindig nincs itthon és ráadásul még le is rokkantam. Olyan szép két tavaszi nap volt a héten, hogy kertészkedtem. Jól kidolgoztam magam a kert takarításban. Észre sem vettem, hogy fáradt vagyok. A Vizslák persze írtóra örültek neki. Segítettek is sokat, a levelet amit összesöpörtem ők nagy lelkesen szétszórták, nehogy készen legyek. Nem is lett volna semmi baj nem árt egy kis mozgás nekem sem a sok ülés után. Sajnos másnap csak egy mozdulat és úgy megrántottam a lábam, hogy azóta sem tudok ráállni. Meghúzódott egy in a vádlimban. Két napig mankóval kinlódtam, utána lábujhegyen. Elő kellett vennem a magas sarkú cipőket, mert csak abban tudok járni. Már teljesen elszoktam tőlük, pedig mindig azokat hordtam míg fiatalabb voltam. Most aztán tippegek! A funny az egészben, hogy néha elfeletkezek magamról és elkezdek sántítani ha kell ha nem.

A nagy kert takarításnak sem volt semmi értelme, mert két napja ömlik az eső és fúj a szél. Kezdhetem előlről. Mivel nem tudok menni fotózni még mindig a photoshoppal játszok. Ezek a virágok itt nyílnak a kertben most. Tulajdonképpen az eső nagyon jót tesz nekik csak ne egyszerre esne le az egész!

Rokkant rózsa, még így is szép:A házi gerlénk a kertből:A veréb is madár, nem?Red head-piros fejű veréb:
Házi ökörszem, olyan pici, hogy alig veszem észre eltűnik a fa levelei között:


No comments: