Monday, February 16, 2009

Elfelejtett képek

Mivel még mindig esik az eső így itthon csücsülök. Az egész udvar úszik. Olyan hideg van, hogy semmi kedvem kimenni inkább előszedtem az elfelejtett képeket. Ha ki, ki süt egy egy pillanatra a nap a Vizslák rögtön kiszaladnak, a madarak előjönnek, én is kitipegek a kertbe de sajnos nem sokáig tart, mert minden előző bejelentés nélkül csak el kezd ömlenni az eső és bőrig ázunk.
Pasadena-ban a Jacaranda fák nyílnak az utcákon. Ez még tavaly készült. Az egyik kedvenc fám, van nekem is az udvarom. Kicsit szemetes mikor a virágját hullatja de a látvány gyönyörű így megéri. Orgona virág tavaly a kertben. 20 évvel ezelőtt ültettem mikor ide költöztünk. Kellett neki kb 10 év mire el kezdett virágozni. Californiában az orgona nagyon nehezen marad meg, mert meleg van. Ma már kitenyéztettek olyan fajtát is ami ide a californiai éghajlatra való. Sajnos tavaly ez a bokor nálam is kihalt így az idén majd veszek két újjat. Remélem nem kell neki megint 10 év mire virágot fog hozni! Ez a kép még a tavalyi utolsó lehelet. Igazi otthoni orgona illata volt. A Starbuck Coffee épülete Burbank-ben. Mi lenne velünk kávé nélkül!Santa Monica Blvd sétány. Tavaly egy nagyon forró, párás napon készült.Ez is a Santa Monica tengerpart. Az egyik Blvd. ami befelé vezet Los Angelesbe. Itt a tengerparton még látni sétáló embereket de a városban már csak a kocsik gurulnak.Alpine Village Torrance-ban az egyik antique kis üzlet. Szeretek böngészni a régi dolgok között, mindig találok valami érdekes kincset. Alpine Village az egy német park ahhol a magyar évi Sajtó Napot is tartják. California egész területéről itt jönnek össze a magyarok egyszer egy évben. Mi is minden évben kimegyünk találkozni a régi ismerősökkel. Sajnos egyre kevesebbet látunk bellölük. Vannak ilyen kis üzletek, éttermek, market ahhol irtó finom német és magyar árukat tudunk vásárolni méreg drágán. Egyszer egy évben szeretek sétálgatni az apró üzletek között, mintha Európában lennék. A cukrázdában finom sütemények, amitól aztán hízzunk is 1-2 kilót. Ő pedig Morzsa a legkissebb Vizsla lány. Benne van a vadász ösztön természetesen. Itt azonban engem figyel, a kamerával nincs kibékülve.

Ezt egy kicsit összekombináltam a mókusunkkal, Morzsával és egy öreg ablakkal a Photoshoppal. Hogy tetszik?

No comments: