Wednesday, October 28, 2015

Halloween Ünnepe megint

eljött, hamarabb mint gondoltuk.


 Már az év vége is mindjárt itt lesz és nem lettünk fiatalabbak. Sajnos, mert még nagyon sok mindent akartam csinálni. Azért elég sok dologba belekezdtem de nem mind lett befelyezve. Néha rágondolok, hogy minek, de én már csak ilyen vagyok sokminden érdekel és szeretnék sok mindent megcsinálni magamtól. Mint ez a pocsolya is. A mosómedvék hancurozása után ki kellett pucolni, de mind a két pumpám miután kipucoltam bedöglött. Azért irom így, mert mérges vagyok rá nem tudom megcsinálni. Így vennem kellett egy újat. Igaz nagyobb és egy új filtert is készítettünk Nimród fiammal. Nagyon jó, szép tisztán tartja a vízet csak habzik valamiért a víz. Állítólag a Bio bactériumok még nem szaporodtak el az új vízben, mert 80 százalékát le kellett cserélnem a mosómedve mosás után. Három kis aranyhalnak is valami miatt nincs szemük. Azt mondják az okosok, hogy a Koi halaim egyike ehette ki mikor kicsi volta víz és éhesek voltak. Nem szép! Hal teroristák!! Most szegények vakon uszkálgatnak.
Tettem a vízbe kék festéket is. Azt írta a mosómedvék ellen segít de én azt hiszem arra  egész sötétnek kellene lenni. Akkor viszont én sem látom őket.
Tettem fel egy videót is az új filterrel:

Most megyek tököket venni. Azokon töltöm ki a bosszúmat a vájkálással ...Happy Halloween!



No comments: