Sunday, March 20, 2016

Tavasz

Tavasz első napja ma van Március 20. Én úgy tudtam otthon, hogy 21-dike az első tavaszi nap, de tévedhetek. Tulajdonképpen mindegy csak jöjjön már, ugye. Imádom a tavaszt. Minden meg újjúl mintha nem is lettek volna a szürke téli napok. Igaz itt Californiában egy kicsit másképp van, nincs igazi tél, de az utóbbi években hidegebbek voltak a téli hónapok.
Ilyenkor van kedvem a kertet kapirgálni, ami általában azzal jár, hogy megveszem a kis virágokat és egy -két órát rohangálok a kertben, hogy hova is tegyem őket. Megtetszenek a kertésznél de mikor itthon el akarom ültetni a fél acre telken nincs elég hely. Persze ez azért is van, mert már teleültettem mindenféle virággal és arra is gondolok, hogy 1 hónap és kiszárad a melegben ha nem locsolom. Itt a víz annyit ér, ha nem többet, mint az arany. Már tele van az eső vízzel amit fogtam az összes köcsög, kanna, tartály. Azzal fogok locsolni a nyáron, hogy élve maradjanak a bokraim.
Azt hiszem már minden féle virágom volt. Lehet nem de a nagy része biztos.
Tegnap is vettem pár kis sárga virágot és nyuszi fület. Csak még azt sem tudom hova rakom.






Az idén vízi virágom nem nagyon lesz, mert le van rácsozva a pocsolya. Bár mit teszek külön cserépbe mellé is a mosómedvék kimossák nagy pancsolással. Sajnos a Lotusz virágom ami tavaly elött nagyon szép volt, tavaly már nem virágzott. Most szét szedtem a gumókat de nem látom, hogy lenne bellőle valami. Vagy a föld amibe ültettem nem jó, vagy már tavaly beteg volt. Hatalmas gombolyag gyökere, gumólya volt de nem láttam rajta halytást. Még korán van talán megindul. Ez még egy tavaly előtti kép:


Tegnap nagy kertészkedés lázam volt. Gyomláltam (amit nem lehet abba hagyni ha elkezdem ugyan úgy, mint a nyírkálást, így már nem merek a kezembe venni metsző ollót, mert nem marad semmi a kertben) és a törött kő darabokból kiraktam magamnak egy kis ülő részt ahol szép nyugottan tudom fotózni a sárga kis madarakat. Még egy órába sem tellett. Nekem tetszik:





Pár katica bogarat is láttam. Nem pöttyösek talán még fiatalok.


Még a mókusunk is visszajött bár általában a Csaba kertjében van, mert itt a Morzsa nem hagyja békén. Azért át-át jön egy-egy finom falatért.


 Nagyon szép az idén a Bougainvillea is elől. Vettem is tegnap Csaba kertjébe két újjat csak annak lila szine van. Nagyon szép az is. 

No comments: