Saturday, January 30, 2010

The Green leaves of Summer

Tegnap este végignéztem a Brad Pitt egyik filmjét: "Inglourious Basterds". Nem voltam különösebben elragadtatva tőle talán azért, mert túl sok felírás volt benne és már késő volt nem volt türelmem hozzá pedig díjnyertes film. A háttér zene dallama viszont nem ment ki a fülemből. Nem tudom voltatok-e már ti így, de néha nekem megtetszik egy egy dallam és amíg rá nem unok addig az kering a fejemben. Tudtam, hogy hallottam már de nem jöttem rá a címére. Ma addig kerestem szokásomhoz híven, míg végre ráakadtam és meg is van. Nagyon szép szám még 1969-ből. A címe a dalnak "The Green leaves of Summer" (talán így fordítanám szó szerint: A nyár zöld levelei) Szomorkás dal már emlékszem hol hallottam. Több filmben is játszák háttérzenének. Nem tudom, hogy lehetne ide tenni a zenéjét sajnos.
A filmben szöveg nélkül volt. Ezt a számot hallgatva készítettem ezeket a képeket azért is lettek sötétebbek. De se lonely (egyedül) se melankolikus nem vagyok, nem kell félreérteni csak ezekre az érzésekre emlékeztet a szám. A szám maga is az élet és halál érzéseiről szól.


Tears

Passion
Mimosa

Fraizer Park

Ez egy régi képem, még a Minolta 7000-el készült 1990-ban. Átrajzoltam a Photoshop-al.

1 comment:

Anonymous said...

Kedves Zsuzsa,

szépek a fényképeid, köszönöm, hogy megosztottad őket itt.

A The Green Leaves of Summer a The Alamo című 1960-as film eredeti zenéje, dallamát Dimitri Tiomkin, szövegét pedig Paul Francis Webster szerezte.

Nekem is nagyon tetszik ez az igazán szép, örökzöld melódia. Itt van eredetiben a Youtube-on:

http://www.youtube.com/watch?v=KOVFbsHDgd0

Üdvözlettel, Tamás
thomasnagy(at)freemail.hu