Papirus:
A Gladiolus illetve Kardvirág is kezd nyílni a kertben.
Egy méhecske aki megtalálta a mézes köcsögöt a Cala lily belsejében:
...és a végén Art lett bellőle...
A célom a fényképezéssel megörökíteni azokat a dolgokat amiket szeretek. Például a virágok a kertemben. A Vizsláim akik csak 15 évig vannak velünk. A helyek ahhol járunk és később már nem emlékezünk rájuk. Sokszor nézegetem a régi képeket, de jó is lenne ha lenne mindenről kép! Sajnos az emlék halványodik minden évvel.
A héten a Macro fotózással voltam elfoglalva mikor jutott egy kis időm. Diffuser-t próbátgattam. Nem tudom mi a megfelelő szó rá magyarul, de talán az erős fények elmosása mikor a vakut használjuk. Sokszor a macrónál olyan picik a bogarak, vagy a pl. a virág közepe sötét és kell vakut használni de annak a fénye túl erős. Mivel még nem vettem kör vakut így csak a kamerába beépítettet szoktam használni mikor kell. Most kitaláltam, hogy papír szalvétát teszek elé és akkor a fény nem lesz olyan vad erős. Lehet venni is diffuser-t de érdekesebb így kisérletezni.Majd azért veszek..
Igen, sajnos a természetben az erősebb megeszi a gyengébbet. A rámenősek elnyomják a szerencsétleneket. Vagy valahogy így. Ma a vércse, amelyik már régen jár ide a nagy fenyőfára, széttépett egy helyes kis gerlét. Még látni is borzalmas volt de ez a természet rendje. Azért figyeltem fel rá, mert itt rakott fészket a gerle pár és már jó kövérek voltak a sok magtól amit kirakok a kis madaraknak. Talán én is hibás voltam, mert elhíztak. Bár kitudja annyi vércse van már itt, hogy előbb utóbb kiirtják szelíd gerléket. Mókus is egyre kevesebb lesz. A pici finchek és ökörszemek maradnak csak meg azokat nem tudja elkapni vagy nem is akarja hiszen nagyon kicsik.
Mivel nincs időm fotózni menni, itthon a kertben kattintgatok de lassan már mindent megörökítettem így nem maradt semmi érdekes téma. Néha van ez így, hogy teljesen kifutok az ideákból. Nem látok semmi érdekeset fotózni pedig csak jobban kellene figyelnem. Mint például tegnap belenéztem a lencsébe és ez a szép kis légy épp akkor szállt le a kék virágra reggelizni. Kéézben volt a gép de azért lekaptam. Nagyon pici észre sem vettem idáig. Micsoda érdekes formályuk van.