Tuesday, May 28, 2013

San Gabriel Canyon

Ki kirándultunk a hegyekbe Nimróddal. Jó messze bennt a hegyek között kanyargott az út. Fotózni csak párszor álltunk meg, mivel semmi érdekes csak a száraz fű, bokor és a leégett fák voltak mindenhol. Itt, ott egy-egy sárga virág nyílt. Az idén először sok eső esett utána hideg fagy majd forró  szárazság. Ne tett jót a vadvirágoknak. Máskor ilyenkor a hegyek oldala szines a sok virágtól. Nem most. Fenyő is egyre kevesebb, mert sok leégett és sokat megölt egy bogár ami a kérgét eszi. Egyébkény egyre több az ilyen probléma. Pl a genetikailag előállított kukorica földeket, amit nevelnek újjabban permetezik egy szerrel amitől minden bogár, lepke kihal, mert kiírtja a vad virágokat, a gazokat amin élnek.  Pl. a Monarch pillangó is amelyik Californiában az egyik legelterjettebb volt de ma kihalóban van, mert kiirtották a "Milk weed" nevű vadvirágot amin él a lárvája. Elképesztő! Nem is golndolunk az ilyesmire csak észre vesszük, hogy ez sincs, az sincs.
Pár képet azért sikerült összehoznom a hegyi útról. Ahogy így nézegetem a képeket sokkal szebbnek tűnik a táj. Igaz más mint az Európai tájak de ennek is megvan a maga szépsége. Amit hiányoltam az  az állatok. Lehet túl meleg volt de azt hiszem az égések miatt lejebb húzódtak. Itt nem nagyon van ennivaló. A környező lakóhelyeken, mint Pasadena, Azusa, a  kertekben szoktak mostában Mountain Lion-t, Felkete Medvét, Mosómedvét látni. Épp a mult héten sétálgatott egy fekete mackó a kertekben. Persze meg is fogták és elvitték távolabbi hegyekbe. Ahogy írom a sorokat ma is ég valamelyik rész. Borzasztó! Pár hete Oxnard-nál égett a tengernél. Több ház áldozata lett ennek a tűznek. A száraz gallyak, bokrok és fű nagyon hamar begyullad.
Igaz nem sokat gyalogoltunk,  inkább ültünk a Mustang-ban de jó kirándulás volt.
Az úton a hegyek felé:


Épül egy új Target üzlet a hegyek lábánál, Azusa-banl:
 
Ez egy hatalmas víztároló ahova belefolyik a San Gabriel river. Ilyen zöldes szine van. Szép!

 Nimród vár míg én kattintgatok.
Valahova oda a hegyek közé megyünk!
...a kacskaringós úton. 
 Ez már a folyó. A felső része száraz. Ott ilyenkor motoroznak. A legtöbb kép úgy készült, hogy kinyújtottam a kamerát az ablakon. Ezért is nem a legélesebb de nem lehet megállni minden bokornál, sajnos.


A háttérben a Gát.


Az egyik kanyarban megálltunk. Szép kilátás volt így tudtam párat kattintani.
 A száraz folyó meder:
 Nimród komolyan veszi a kanyarokat :)
 Néhol feltűnik egy, egy sárga, virágzó bokor:
 Itt még mindig megyünk beljebb és beljebb. Egészen olyan a táj, mint az ős időkben. Dinosaurus-t nem láttunk, gyíkot is csak egyet egy pillanatra.
 A Yukka, ha virágzik nagyon szép.
Kezdődnek a köves részek:


Ez egy szép kilátás a távoli hegyekre:
Talán víztároló, de igazán nem tudom mi lehet ez az út mellett.
...hogy tud ez a kisvirág itt megélni a köves száraz talajon?



Sárga bokrok mellett suhanunk
Sok út le van zárva. Nimród mérgelődött is, mert arra akart menni még beljebb a 2-es freewayen 
Visszanézve a nagy kanyar ahol jöttünk:

A csinos Mustang
Végre fenyők!

Ilyen keskeny az út. Szorítottam :)

Itt már gyalog lehet csak menni le a Crystal Lake-hez (Kristály Tó)


 Ide értünk de nem akartam lemenni itt, mert nagyon csuszós, köves. Nem sok víz volt benne az is algás. Egyáltalán nem tiszta ahogy a neve mondja. Állítólag mérgező a víze de ebben nem vagyok biztos, mert láttam halásznak és fürdenek benne.




  Volt pár hely ahol bugyborékolt a víz



 Nem lehet elég jól látni de egy fiatal fiú benne van a vízben. Nem tudom elképzelni mi a csudát keres abban a koszos algás vízben.




 Az úton visszafelé ezt az érdekes gyökér darabot találtam.
 Hallottuk a madarakat énekelni de egyet sem láttunk. Elbújtak a fenyő ágak között.


 A táborozó (Camping Park) helyen.

 Az egy lukas fenyő törzs. A fenyő különben él.
 Csak azért tettem fel ezt a képet, hogy lássátok milyen keskeny az út.
 Egy kis étkező ahol lehet enni.


 Amit az elején említettem a Bark Beetles eszi a fenyő kérgeket.
 Már visszafelé az úton.
 A Yucca virág csak úgy futtában:
 Mindent meg kell örökíteni!
 Ilyen kanyargós az út. A Mustang csak úgy száguldott én meg azt hittem tengeri betegséget kaptam !


 ...aztán ez a kocsi tötyögött előttünk egész végig és  nem lehetett leelőzni. De le nem ment volna oldalra, élvezte, hogy szedi a kanyarokat 10 mile/órával. Biztos most kapta meg a jogsit!
 Végre leértünk a Freeway-re. A háttérben a Miller sörgyár.
 Közeledünk haza:
 Majdnem otthon. A hegyek lábánál sok lovas kiképző van. Egyébként itt még a városvban is megengedett a lovaglás de csak ritkán látni a cowboy-okat.
 A freeway-t javítják, bővítik de már régóta. Úgy volt, hogy most lesz kész Május elselyére de nem sikerült befelyezniük. Nekem azért rossz ez, mert nem tudok itt felmenni ha nyugatra megyek. Körbe kell mennem. Kéneyelmetlen de ha kész lessz sokkal jobb lesz a freeway itt.

Ennyit erről a kirándulásról. Nagyon szép volt, jól éreztem magam és aránylag a képek is elfogathatóak. 
 Ezt már én kreáltam. Fantázia:

No comments: