Wednesday, June 11, 2014

Lotusz virág

A Japánok a gazdagság szimbolumának tartják a Lotusz virágot. Már azt is olvastam, hogy a napot jelképezi. Már régen készültem ültetni egyet de még idáig nem sikerült. Igaz vehettem volna 75 dollárért egy cseréppel de abban semmi fantázia nincs. Nekem mindig kell valami hobbyt kitalálnom és most a Lotusz tuber gyökérrel próbálkoztam. Tavaly kihajtott ugyan de valamiért nem lett bellőle semmi. Az idén vettem két fajta gyökeret (Lotus tube) Texasból érdekes módon egy magyar kertésznőtől. Szép nagy három, példányt küldött. Sajnos a friss hajtás a fehéren szállítás közben letört, így az sokkal később hajtott ki újra de a rózsaszin nagyon szép lett. Végre van egy nagy virág és egy kisebb bimbó rajta. Soha nem tudtam, hogy a Lotusznak ilyen finom, parfume illata is van. Természetesen fotó is van nézzétek meg. Az első három a telefonnal készült a többi a Canon 70D géppel.










Nyertes POTD:


Minden este becsukódik és másnapra nagyobb lesz szerintem.  Szeretném belerakni a pocsolyába a Koi halak közé de a hálót még mindig nem volt időm feljebb emelni, így nem fér be. De majd csak akkor teszem bele ha több is lesz bellőle nehogy a Koi-k ezt is megfalatozzák, mint a vizi liliomomat. Azok is kihajtottak de nagyon kicsik még. A nagy fehér Koi mindent felfal! 

..és amivel még szórakoztam. Fiatal flamingó, POTD nyertes:

No comments: