Friday, July 5, 2013

Június vége.

Elértük újra az év felét. Sok időm nincs most irogatni csak felteszek pár képek amit itthon kattintottam, mert nem értem rá elmenni sehova. Nagyon melegek is voltak 110 F fok felett és kedvem sem volt nagyon gyalogolni.  Inkább itthon főzőcskéztem. A kenyér sütéssel még mindig kisérletezek. Amilyen gyorsan kisül, olyan gyorsan el is fogy.


Újabban a Pinterest recepteket próbálgatom. Néha jók, néha nem, de azért elfogy. Még szerencse, hogy kevés jut mindenkinek, így talán nem hízunk el, amit nagyon nem szeretnék. Így is nehéz  cipelni ami van ebben a melegben, nem extra súlyt!
Sok látogató madár volt itt az udvaron az idén. Most egy pár hete kirepültek a Red Tail Hawk - Héja fiókák is a fészekből ami a nagy fenyőn van. Nem is vettem észre, hogy kicsik vannak. 3 fióka van de már szép nagyok. Leszállnak a pocsolyához és nézik a Koi halakat de a háló miatt nem tudnak halászni. Még jó! Morzsa nem is figyel rájuk.
Ma reggel ahogy kilépek a hátsó ajtón látom egy nagy Daru repül el a faágról. Épp a pocsolya felett ült, onnan figyelte a halaimat. Persze a gép nem volt nálam.






A Héja is nézi a halaimat de nem tetszik neki a háló:




Közben volt egy Super Moon is:
A kis kék szitakötő is meglátogatta a pocsolyát:
A Giant Swallowtail Papilio Cresphontes is itt töltötte az estét.

A napraforgó virágaim amit elültettem és az idén szépen ki is hajtottak. Nem hiszem, hogy sok mag lesz bennük de fotózásra jó és a madarak is szeretik:
 Ennek azt a cimet adtam, hogy az "Zárva vagyunk" Úgy tűnik a méhecske korán ment vásárolni.
 Az idén a Hortenziám nagyon szép virágot hozott.

Ma July 4. van Independence Day. Tűzijáték robbangatások egész Los Angelesben. Szegény Morzsa meg van ijedve nagyon. Most kell egy tortát sütni. Végül kettő lett bellőle, mert az első az egy baváriai torta recept volt (nem tudom miért kisérletezek mindig de nekem nem nagyon ízlett, a regulár csoki torta recept jobb lett volna) A krémet a recept szerint csináltam de nem  sehogy nem akart összeállni. Végül meguntam és tettem bele lisztet és kisütöttem azt is tortának. A massza rózsaszínű volt a benne levő málnától. Gondoltam ha nem lesz jó kiöntöm. Hogy is mondják...veszett már többis Mohácsnál. Nem? Azért szépen megsült és azt is kidiszítettük Ágival. Nem hittem el: finom volt nagyon. Jobb, mint a másik baváriai tészta!!
Így nézett ki:
 Ez a bavarian:

Majd később megpróbálom lefotózni de nem nagyon szokott sikerülni a sok fától.
Végül tegnap abba is hagytam az irogatást, mert kimentem fotózni a tűzijátékot. Csak kézben tartottam a kamerát, ha jobbra nézek biztos bal oldalon jön, ha balra nézek meg a jobb oldalon. Igazán úgy lehetne nagyon jó képet készíteni ha az álványon beállítanám egy irányba és a távirányítómmal kattintanék. De kinek van annyi türelme kivárni! Közben persze Morzsa majd meg őrül a zajtól. Az első robbanásra négy lábbal ráugrott  a szunyoghálóra. Utána meg rólam le se lehetett húzni. Remélem ma már nem lesz több, bár itt nem lehet tudni. Videót is próbáltam megint csinálni de az elemem lemerült. Mindenre nem lehet gondolni.